Az élet néha reménytelen,

S csak kihunyt szemeket látok

A hideg, kegyetlen tükörben.

Elég volt mára az önáltatás. 

A sors megtépázta a büszkeséget,

De a kihunyt szemek felragyognak,

És valami büszkeséget érzek,

Magam mögött még nem hagytam.

Bátran előre, bármi lesz holnap

És bármi történt eddig,

Per aspera ad astra,

Tövises az út a csillagokig.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.